Ókori Egyiptom világa
Az ókori Egyiptom vagy „Óegyiptom” (egyiptomi nyelven Kemet, a Fekete) hosszú ideig fennállt ókori, nagy folyam menti civilizáció volt Északkelet-Afrikában, túlnyomórészt a mai Egyiptom területén. A Nílus völgyében feküdt a folyó középső és alsó szakasza mentén északon a Nílus-deltája és a Nílus negyedik kataraktája között, legnagyobb kiterjedését az i. e. 2. évezredben, az Újbirodalom idején érte el, mely több mint három és fél évezreden keresztül fejlődött.
Az egyiptomi civilizációt és társadalmat sokan merevnek, arisztokratikusnak, kasztszerűnek; irracionálisnak és a halál szeretetére épülőnek; elmúltnak és távolinak tartják. Ez a kép azonban félrevezető,ugyanis a maga korában nagyon életteli, változatos, sok meglepően modern kulturális jellegzetességet mutató, és a szoborszerű merevségnél sokkal rugalmasabb volt.
A predinasztikus kor jellemzi az egyiptomi civilizáció kialakulását. Az i. e. 5. évezredben virágzó felső-egyiptomi taszai kultúra már érett neolit eszközkultúrával rendelkezett, az emberek háziállatokat tartottak, kőkapákkal művelték a földet. Az ezzel nagyjából egyidős badari kultúra mintegy előképeként jelenik meg a későbbi jellegzetes egyiptomi kultúrának. Ők dolgozták ki azt a finom ornamentikát, mely a későbbiekben oly jellemző lesz Egyiptomra, náluk található meg először az állatkultusz. Az i. e. 4. évezred a civilizáció kialakulásának időszaka a Nílus völgyében. Ebben az évezredben a felső-egyiptomi kultúrák következő lépcsőfokának tekinthető a Nagada-kultúra. E évezred második felében alakult ki az öntözéses földművelés,és az egységes termelésirányítás. Ez utóbbi szükségszerűen vezetett az írás kialakulásáig,majd később a sumer íráshoz hasonló képírás alakult ki, az ezredforduló után ebből stilizált képírás jött létre, amit görög neve után hieroglifáknak hívunk („szent véset”).
5 korszak jellemzi az ókori egyiptomot, úgymint:
Óbirodalom ( i.e. 3200-2280)
Középbirodalom ( i.e. 2052-1770)
Újbirodalom ( i.e. 1580-1085)
Késői kor ( i.e. 1085-332)
Hellenisztikus Egyiptom ( i.e. 332-30)
Az Egyiptomi állam (társadalom) élén a király, a fáraó állt. Őt a Napisten (Ré) fiának tartották, aki korlátlan hatalommal rendelkezett. Elnevezése a Per Aa ("nagy ház") kifejezésből alakult ki.
A fáraó után rangban a főpapok, hadvezérek és a tartományfőnökök következtek. A papok után a társadalmi rangsorban a hadsereg katonái következtek, mivel ők védték az országot és a fáraót, ők őrizték a belső rendet és ők hódítottak meg idegen területeket. A kézművesek (iparosok) a nagy építkezések kulcsemberei voltak. A szabad parasztok adták a közrendűek zömét. A klasszikus kor társadalmi ranglétrájának legalján a rabszolgák álltak.
A vallás az egyiptomi kultúra egészét áthatotta, a fentmaradt írásos emlékek zöme az egyiptomi vallás emlékei közé sorolhatóak. Az egyiptomi vallás három ősi rétege a halottkultusz, az állattisztelet és a fetisizmus.
Az ókori egyiptomiak istenei ( összesen 94) a természet láthatatlan erőit testesítették meg. Csak néhányuk visel emberi formát, sok közülük állat (vagy részben ember, részben állat, például madár, rovar, hüllő) alakjában jelenik meg, de ezek inkább elrejtik, mint felfedik igazi természetüket.
Néhány nagy isten már az egyiptomi történelem hajnalán is erősnek számított. Ezek közé tartozott Atum, a teremtés szelleme, Ré, a napisten, Thot, a bölcsesség és a hold istene, Hathor és Ízisz, a nagy istennők különböző formákban, Neith, harcos északi istennő, Ptah, a legfőbb teremtő erő, Széth, eredetileg déli isten, majd a sivatag és a vihar istene, később mint a megtestesült rosszindulat és megsemmisítés istene, és Ozirisz az élet, a halál, az alvilág ura, a holtak bírája. De ott van még Hórusz akit embertesttel és sólyomfejjel ábrázoltak vagy Anubisz az alvilág és a holtak oltalmazója, akit sakál vagy kutyafejű ember alakjában jelenítették meg.
A múmia szó hallatán önkéntelenül is klasszikus lelőhelyükre, az ókori Egyiptomra gondolunk. Innen érkezik még ma is a legtöbb hír új temetkezési területek feltárásáról. Nem tudni pontosan, mikor kezdték el balzsamozni az egyiptomiak a halottaikat – a legrégebbi maradványok ötezer évesek –, de a test konzerválásának fontossága az egyiptomi hitvilágban gyökerezik. Az egyiptomi vallás szerint az élet nem ér véget a halállal: úgy képzelték, hogy a temetési szertartással újra „életre keltik” a halottat és átvezetik egy másik világba – a túlvilágba, ahol immár az örök időkig él; ezért meg kell őrizni a testet is az örökkévalóság számára. Hitük szerint az embernek több lelke is volt. A vallási történetek első múmiája Ozirisz, akinek Széthtől elszenvedett halála után szétszaggatott és szétszórt testrészeit felesége, Ízisz megkereste, újra összeillesztette és gyolcsokkal egybekötözte; így e megtalált testben Ozirisz feltámadt és az alvilág ura lett.
Az ókori Egyiptomból az ember és a macska közötti kapcsolatot igazoló első leletek ( múmiák és írásos adatok) az Ó- és Középbirodalom közötti időszakban ( i.e. 2000 körül) keletkeztek,mikor a macska háziasítása már valószínűleg megtörtént, ugyanis a „miú” és „mií” (avagy „imiú” és „imií” ) néven feljegyzett hím és nőstény macskákról nem derült ki egyértelműen,hogy vadállatok voltak-e. Kezdetben csak szent állatként – Básztet szent állataként – tisztelték őket, annyira hogy elpusztításuk halálbüntetést vont maga után. A papok szerint a macskák Rével, a hatalmas Napistennel is rokonságban álltak. Számtalan jellel magyarázták a macskának, ennek az éjszakai állatnak és a Napistennek a szövetségét. Ilyen volt például az állat pupillájának változása fény hatására, mely éjjel úgy világít, mint egy parányi napocska. A macskák kultusza odaáig fajult, hogy az elpusztult állatokat bebalzsamozták, koporsóba helyezve temették el, tulajdonosuk pedig gyásza jeléül leborotválta a szemöldökét. Később azonban már amiatt is tenyésztették a macskákat, mert magtáraiktól távol tartották az egereket és más rágcsálokat, sőt a sivatagból betévedő kígyókat is.
És a végére hét olyan érdekesség az ókori Egyiptomról,amit kevesen tudnak:
1. Kleopátra nem egyiptomi volt. A királynő Alexandriában látta meg a napvilágot, ám nem egyiptomi, hanem egy görög-makedón eredetű , hellenisztikus család sarja volt.
2. Az ókori egyiptomiak oda voltak a társasjátékokért. A Nílus mentén folyó, hosszú és kimerítő munka után az egyiptomiak gyakran ütötték el forró estéiket egy társasjáték mellett. Több játékot is ismerünk, ilyen a „Mehen” vagy a „Kutyák és sakálok”, ám a legnépszerűbb egy szerencsejáték volt, amit „Szenet”-nek hívtak.
3. A nőknek széles jogaik voltak. Miközben társadalmi szinten és nyilvánosan gyengébbnek tekintették őket a férfiaknál, az egyiptomi nők széles jogi és pénzügyi függetlenséggel rendelkeztek. Hellásszal ellentétben, ahol az asszonyok szinte férjeik tulajdonát képezték, az egyiptomi nőknek jogukban állt elválni, s újra férjhez menni. Sőt az egyiptomi párok gyakran kötöttek házassági szerződéseket is, amelyekben szerepelt a nők házasságba bevitt vagyontárgyainak listája, hogy egy esetleges válás során jogaik és tulajdonuk védve legyenek.
4. Az egyiptomi dolgozok sztrájkokat is szerveztek. Annak ellenére, hogy az egyiptomiak „munkáltatójukat”, a fáraót élő istenként imádták, nem féltek tiltakozni munkakörülményeik javítása érdekében. Az ősi sztrájkok leghíresebb példája az Újbirodalom idején, III. Ramszesz fáraó (i. e. 1221-1156) uralma alatt játszódott le. A Deir el-Medina-i királyi nekropolisz építőmunkásai indították a történelem első dokumentált munkasztrájkját, mivel nem kapták meg a gabonában kimért fizetségüket.
5. Több állatot is tatottak házi kedvencként. Az ókori egyiptomi kultúra az állatokra az istenek inkarnációiként tekintett és az első civilizációk egyike volt, amelyik kedvtelésből tartott állatot. Elsősorban a macskákat szerették, amelyeket Básztet isten képmásainak tekintettek, de hasonló tisztelettel fordultak a héják, íbiszek, kutyák, oroszlánok és a páviánok felé is. A legtöbb állat különleges helyet foglalt el az egyiptomi otthonokban, haláluk után gyakran mumifikálták és eltemették őket a gazdák.
6. Mindkét nem sminkelte magát. Az ókori Egyiptomban a férfiak és a nők egyaránt viseltek sminket, ráadásul nem kis mennyiségben, ugyanis hitük szerint mindez Hórusz és Ré védelmét jelentette a számukra. Mindkét nem tett magára illatanyagokat, amelyek olajból, mirhából és fahéjból készültek. Az egyiptomiak úgy vélték, sminkjük mágikus gyógyító erőt hordoz magában, s az újabb kutatások kimutatták, valóban hatásosak voltak ezek a szerek, mivel általuk a szem környéki fertőzéseket sikeresen távol lehetett tartani.
7. Egy víziló végezhetett Tutanhamonnal. Az általános egyiptomi temetkezési technikáktól való jelentős eltérés azt mutatja, hogy a fiatal uralkodó egy szörnyű mellkasi sérülést szenvedhetett halála előtt. A sérüléssel kapcsolatban sokan kizárják a lovas baleset lehetőségét, s azt állítják, hogy egy víziló végzett a vadászatra indult uralkodóval; erre utal a síremlékén azonosított jelenet is, amint az agresszív állat éppen megtámadja Tutanhamont.
