BIORICH

 A világ talán legnagyobb csalója az 1890-es cseh születésű Victor Lustig volt, aki francia miniszterhelyettesnek kiadva magát 1925-ben egy hónapon belül kétszer is eladta az Eiffel-tornyot a legtöbbet ígérő vaskereskedőnek. A megbeszéléseken államérdekre hivatkozva a legnagyobb titoktartást kérte. 

Azt mondta az összehívott hat kereskedőknek, hogy a torony fenntarási költései olyan felháborítóan magasak, hogy a város úgy döntött, eladja hulladékként. Az ötlet nem is volt olyan hihetetlen 1925-ben, mint amilyen ma lenne. Az Eiffel-tornyot az 1889-es Világkiállításra építetté , de nem állandóra tervezték. Úgy gondolták, hogy 1909-ben lebontják és egy másik helyre szállítják, mert nem illett össze a város többi nagy műemlékével, mint a gótikus katedrálisok vagy a Diadalív, és akkoriban tényleg nagyon rossz állapotban volt.

Lustig ajánlatot kért a következő napra, és emlékeztette az urakat, hogy mindez államtitok. Bár Lustig már előre tudta, hogy kinek az ajánlatát fogadja majd el, és ez André Poissoné volt. Poisson bizonytalan volt, érezte, hogy nincs benne a párizsi üzlet belső köreiben és azt hitte, az Eiffel-torony ügy majd megnyitja az ajtót a nagyobb körökbe.

Poisson felesége azonban gyanakodni kezdett. Hogy elaltassa az asszony gyanúját, Lustig még egy találkát szervezett, melyen "bevallott mindent". Mint miniszter, mondta Lustig, nem tud elég pénzt összeszedni, hogy tovább élvezhesse addigi életét, így valamit ki kellett találnia, hogy megnövelje a fizetését. Poisson azonnal megértette: egy korrupt kormányhivatalnokkal áll szemben, aki kenőpénzt akar. Így Lustig nem csak az Eiffel-torony "árát" zsebelte be, de még egy hatalmas kenőpénzt is megszerzett. Lustig és a titkára, egy francia-amerikai csaló, Robert Arthur Tourbillon (Dan Collinsként is ismert), sietősen vontara szálltak Bécs felé egy pénzzel teli utazótáskával.

Meglepő módon nem üldözték őket. Poisson túlságosan szégyellte magát ahhoz, hogy bejelentést tegyen a rendőrségen. 

Egy hónappal később Lustig visszatért Párizsba, kiválasztott hat másik ócskavaskereskedőt, és megpróbálta még egyszer eladni a tornyot, de ezúttal az áldozatok feljelentették, mielőtt befejezték volna az üzletet. Lustignak és Collinsnak azonban megint sikerült elkerülniük a letartóztatást.

Lustig másik nagy csalása, ami a védjegyévé vált egy "pénznyomógép" volt. Ügyfeleinek egy kis doboz árult, amely - elmondása szerint - hat óra alatt lemásol egy 100 dollláros bankót. Az ügyfelek, hatalmas hasznot sejtve, megvásárolták a gépet igen magas árat fizetve érte, többnyire 30000 dollárnál is többet. A gép a következő tizenkét órában még két 100 dolláros bankót "termelt", majd miután elfogytak az előre bekészített százdollárosok csupán üres papírfecniket adott ki. Mire azonban a vásárlók észrevették a csalást, Lustig már rég messze járt.

Lustig azonban még Al Capone-t is megvezette. Meggyőzte, hogy fektessen be 50000 dollárt egy tőzsdei üzletbe.

 Lustig a pénzt egy bank széfjében helyezte el, majd két hónap múlva visszaadta az egészet, mondván az üzlet kudarcba fulladt. Al Capone-t lenyűgözte Lustig becsületessége, és 5000 dollárt adott neki. Pontosan úgy tervezte meg, úgy történt minden, ahogyan arra Lustig számított.

1934-ben Lustigot kormányügynökök letartóztatták hamisítás vádjával. A tárgyalása előtti napon sikerült megszöknie a New York-i Szövetségi Fogházból, de 27 nappal később újra elkapták Pittsburghben, Pennsylvania államban. Lustigot bűnösnek találtk és 20 évre az Alcatrazba zárták. 

1947. március 9-én tüdőgyulladást kapott és két nappal később a szövetségi foglyok számára fenntartott Központi Kórházban, Springfieldben, Missouri államban meghalt. A halotti igazolványa Robert V. Miller névre volt kiállítva és a foglalkozása rovatnél "kereskedő gyakornok" szerepelt.